Martino: Ez még csak a kezdet |
Kitta |
2013.08.19. 11:58 |
Természetesen elégedetten nyilatkozott Tata Martino csapata 7-0-ra megnyert, Levante elleni bajnoki nyitómérkőzéséről. Az argentin szakember elmondta, kissé idegesen vágtak neki az első fordulónak, de a játékosai gyorsan eloszlatták a kétségeket: jó úton jár a csapat. Téma volt persze Messi szokatlannak tűnő lecserélése, és az is, hogy Neymar miért nem a kezdőcsapatban kapott helyet.
„Az első félidő nagyszerű teljesítmény volt. Azok az elképzelések, melyeket beszéltünk a fiúkkal, nem voltak újkeletűek, de a lényeg, hogy újra meg tudjuk majd őket valósítani. Az előjelek nagyon jók, de korai még következtetéseket levonni. Ez még csak a kezdet.”
„Ez volt az első hivatalos mérkőzés, de megtörte az idegeskedést a Gamper. Kissé idegesek voltunk a rajt előtt, most már nyugodtabbak lehetünk.”
„A presszionálás az, amit a kezdetektől fogva hangsúlyozok. Az újdonság az, hogy növeljük a percek számát, amelyet azzal töltünk, hogy minél nagyobb nyomás alá helyezzük az ellenfelet.”
Messinek is kell a pihenés
„Beszéltem néhány héttel ezelőtt Messivel, a szezon nagyon hosszú, sok mérkőzéssel. Fontos megértenie, hogy néha jó a pihenés. A szoros meccseken nem hozhatom le, sem én, sem más, az őrültség lenne. De az olyanokon, amelyek gyorsan eldőlnek, fontos, hogy vigyázzunk magunkra.”
Neymar csak a második félidőben állt be
„Neymar új csapatba igazol, majd játszik a Konföderációs Kupán. Hétfőn megérkezik a csapathoz, kedden már utazik is. A mi felelősségünk, hogy lépésről lépésre haladjunk.”
„Mindenki azt akarja, hogy Neymar és Messi együtt legyen a pályán. Nem szabad ugyanakkor kárt tennünk a játékosban, azt akarjuk, hogy gyorsan alkalmazkodjon a csapathoz, de az erőnlétén még javítania kell. Hamarosan láthatjátok, ahogyan a legjobbját nyújtja. Nem kell sietni. Ez az én elképzelésem, az én döntéseim.”
/eurobarca/
|
Hét gólnyi szórakozás |
Kitta |
2013.08.19. 11:56 |
Lehengerlő játékkal nyitott a Camp Nouban a bajnoki címvédő Barcelona a Levante ellen, félidőben már 6-0-ra vezetett, a második játékrészben visszavett az iramból, és végül 7-0-ra verte a Turia-parti együttest. A katalán tizenegy különösen az első 25 percben volt elemében, agresszíven és hatékonyan védekezett és támadott, a vendégek nem találták az ellenszert erre. A Barcelonából minden kezdőjátékos jól teljesített, azok is, akik adott esetben nem vehették ki a részüket a góllövésből.
Hengerelt a Barça az első félidőben, azon belül is elsősorban az első 25 percben. A hazai közönség előtt jól érezhető volt az erős bizonyítási vágy, és ennek mind a játékban, mind gólokban megvolt az eredménye.
A Barça agresszív volt, minden szabad labdára folyamatosan rajtolt egy-egy játékos, a letámadás kifogástalanul működött, a Levante nem igazán jutott el Valdés kapujáig, de a félpályát is ritkán lépte át. A kreativitással pedig nem volt probléma, még úgy sem, hogy Iniesta és Neymar egyelőre a kispadon foglaltak helyet.
Az első gólt Alexis szerezte egy parádés egyérintős játékot követően, ahol Xavi adta a döntő passzt Fábregasnak, aki önzetlenül tálalt a középen érkező chileihez, ő pedig az üres kapuba lőhetett. A második gólt már Messi szerezte: maga indult meg a tizenhatos előterében, látszólag későn passzolt a baloldalon álló Pedróhoz, aki okosan visszajátszott, így az argentin könnyen lőtt a jobb alsó sarokba.
A harmadik gólt Alves lőtte egy hasonlóan szép kombináció végén: Fábregas kapott nagy labdát a védők mögé beindulva, és ugyan elhibázta a döntő passzt, de szerencsével így is Alves elé pattant a játékszer, aki az üresen álló kapuba lőtt.
Nem kellett sokat várni a negyedikre sem, a 26. percben Messi szolgálta ki egészen kiválóan a leshatáron kiugró Pedrót, a baloldalon játszó szélső tiszta gólhelyzetben el tudott lőni a hosszú sarokba a kapus mellett. Az ötödik gólt Messi szerezte büntetőből, de ez már kevésbé volt benne a játékban, mert a 4-0-t követően egyrészt visszavett kicsit az iramból az együttes, másrészt Adriano olyan büntetőt harcolt ki, amire talán ő sem számított – figyelembe véve az ártalmatlan szituációt. Messi mindenesetre megszerezte a második gólját, majd a félidő utolsó perceiben Xavi értékesítette Fábregas löbbölt átadását, és lőtt el szerencsésen a kapus lábai között.
Félidőben így 6-0, de lehetett volna akár több is, ha nem mutat be egy-egy szép védést Keylor Navas.
A második félidő lényegesen kényelmesebbre sikerült, ahogyan arra számítani is lehetett. A Barcelona kisebb fordulatszámon pörgött, a Levante azonban így sem váltott sokkal offenzívabb játékra.
Helyzetek így is akadtak, de ezek kevésbé voltak végigjátszva, mint az első félidőben a gólok esetében. Lőhetett volna több gólt Piqué és Pedro is, Messi is próbálkozott egy-egy akció végén, de az egyetlen találatot a Levanténak köszönhették a gránátvörös-kékek. Rodas kapott szabadrúgást a saját tizenhatosa előtt, ezt azonban olyan gyengén akarta visszapasszolni Navas kapushoz, hogy Fábregas könnyedén lecsapott a játékszerre, végül pedig rúgatott egy gólt Pedróval.
A második félidő során beállt Iniesta, Neymar és Tello is, és a kezdő támadó trió, tehát Alexis, Messi és Pedro ültek le pihenni. Tata Martino le tudta cserélni Messit, amit sem Tito Vilanova, sem Pep Guardiola nem tettek meg, csak akkor, ha közbeszólt egy sérülés.
A vége 7-0, ami gyönyörűen néz ki, de messzemenő következtetéseket ebből a mérkőzésből még nem lehet levonni, hiszen alsóházi csapatokat a tavalyi évben is könnyen „ki tudott tömni” a Barça. Akadtak pozitív jelek, de az igazi próbatétel a szuperkupa odavágóján az Atlético ellen következik szerdán.
FC Barcelona – Levante UD: 7-0 (6-0)
Barcelona, Camp Nou
73.812 néző
Vezette: Del Cerro Grande
Barça: Valdés; Alves, Piqué, Mascherano, Adriano, Busquets, Cesc, Xavi, Alexis Sánchez (Neymar, 64’), Messi (Iniesta, 71’) és Pedro (Tello, 76’).
Levante: Navas; Pedro López, David Navarro, Rodas, Juanfran, Sergio Pinto (El Adou, 46’), Simao (Pallardó, 46’), El Zhar (Ivanschizt, 64’), Rubén, Xumetra és Barral.
Gólok: Alexis (3’), Messi (12’, 42’ tizenegyesből), Alves (24’), Pedro (26’, 72’), Xavi (45’).
/eurobarca/
|
Ligarajt kérdőjelekkel |
Kitta |
2013.08.18. 15:39 |
A címvédő FC Barcelona vasárnap este 19 órától megkezdi szereplését a La Ligában, ahol az első játéknapon a Levantét fogadja a Camp Nouban. Tata Martino együttesének szezonrajtját sok kérdőjel övezi, hiszen nem lehet igazán tudni, milyen formában is van a Barça. Az első feladat a Levante elleni három pont megszerzése, majd ezt követően bajnoki rangadók sora jön, és még ott van a Spanyol Szuperkupa is az Atlético Madrid ellen.
Nagy nap lesz a holnapi Tata Martino számára, hiszen tétmérkőzésen a Levante elleni bajnokival debütálhat a Barcelona kispadján. A statisztika sikeres rajtot ígér az edző számára: az elmúlt 25 évben Martino a kilencedik, aki a bajnoki nyitánnyal kezdi meg a Barcelona irányítását, és nagyrészt jól is sikerül a start az új edzők számára. Hozzá kell tenni azonban, hogy az egyetlen vezetőedző, aki kilóg a sorból, az Pep Guardiola, aki - híres soriai debütálása alkalmával 1-0-s vereséget szenvedett a Numancia ellen – minden idők legsikeresebb Barcelonáját építette fel.
A Levante elleni három pont begyűjtése azért - gyöngébb előszezon ide vagy oda - nem okozhat túl nagy gondot a katalánok számára. A valenciai kiscsapat az előző idényben a 11. helyen végzett, és vélhetően az új szezonban is az a cél, hogy stabil középcsapatként szerepeljen. Akárcsak a Barçánál, úgy a Levanténél is új edzőt köszönthet a szezon, ugyanis a sok csatát megélt Joaquín Caparrós érkezett a Turia partjára. A keretben is akadtak változások, a legnagyobb veszteség talán Vicente Iborra Sevillába távozása volt a csapatnál, de a Levantébe szerződött például az osztrák Andreas Ivanschitz vagy David Barral is.
A Barcelonánál kiemelendő, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó játékosok, mint Messi, Fábregas vagy Pedro felépültek, így a nevük már ott szerepelt Tata Martino tizennyolcas, szűkített keretében. A kezdőcsapat tekintetében kérdés, hogy a támadószekció hogy állhat össze. Messi minden bizonnyal pályán lesz a nyitányon, és nagy esély mutatkozik a remek előszezont maga mögött hagyó Alexis Sánchez játékára is, megjósolni azonban tényleg lehetetlen a kezdő tizenegyet.
A jó kezdés mindig sokat ér, és ez vonatkozik az egész augusztus hónapra is. A Barcelonának lendületet kell szereznie a bajnoki rangadókra, és jövő héten már a szezon első trófeájáért is harcba szállnak Messiék az Atlético ellen.
„Amit tenni kell: játsszunk jól és nyerjünk.” – Martino kiadta a vezényszavakat; vasárnap eldördül a startpisztoly.
FC Barcelona – Levante UD
Barcelona, Camp Nou
19:00
Vezeti: Carlos del Cerro Grande
Barça: Valdés, Alves, Piqué, Mascherano, Alba – Busquets, Xavi, Iniesta – Sánchez, Messi, Neymar (Pedro)
Levante: Navas, Pedro López, Vyntra, Navarro, Juanfran – Simao, Adoua – Pedro Ríos, Rubén García, Xumetra, - El Zhar
/eurobarca/
|
Alexis Sanchez radikális változása |
Kitta |
2013.08.17. 15:51 |
Alexis Sanchez az ázsiai túra során meglepően jó szerepelt. Az előző idényben nem volt valami jó formában, de most radikálisan megváltozott.
Pep Guardiola idején érkezett a csapathoz a chilei játékos, akkoriban ő volt az izmos, gyors játékos,de nagyon sérülékeny volt. Sok kritikát kapott, hogy tanácstalan a pályán, nem tudja kihasználni a helyzeteket, de Jordi Roura igyekezett megvédeni: Sanchez nagyon kemény dolgozik azon, hogy jó legyen. Több csapat is bejelentkezett érte, többek között a Liverpool, a Nápoly és a Juventus, de a Barcelona add neki még esélyt hogy bizonyítson. Az előszezont elnézve van esély arra hogy idén kimagasló eredményt nyújtson.Íme néhány pont amiben változott:
1. új mentalitás: Alexis szeretné bebizonyítani a kételkedőknek hogy pályán ő is jó játékos. Elmondta sokat tanult a kritikából. És a legjobb játékos szeretne lenni.
2.fizikai állóképesség javítása :megváltoztatta étkezési szokásait, sokat edz, szeretne csúcsformába jönni és elkerülni az újabb sérüléseket
3.önbizalom: pályán belül és kivül is visszanyert az önbizalmát. Kisebb célokat tűzőt ki maga elé amit sikerrel teljesít
4. érzelmi stabilitás: új barátnője a tervező Laia Grassi sok támogatást nyújt neki, ami a teljesítményén is látszik.
/barcanoticias/
|
Martino: Nem egy igazolást, Puyol visszatérését várom |
Kitta |
2013.08.17. 15:48 |
Tata Martino edző megtartotta utolsó sajtótájékoztatóját a a szezon éles indulása előtt, így természetesen szólt a Levante elleni nyitányról, a csapat formájáról, külön kitérve egy-egy játékos állapotára is. A szakvezető jelezte: korántsem volt tökéletes az előszezon forgatókönyve, aminek látszódhatnak a hatásai, de azon lesznek, hogy a Barcelona játsszon jól és nyerjen minden mérkőzésén.
Vár még középső védő igazolást?
„Puyol visszatérését várom. Tudom, hogy a klub az érkezésem előtt mit tervezett az igazolások terén. Én azt mondom, hogy Puyollal, akinek szépen halad a gyógyulása, Piquével, Mascheranóval, Bartrával, esetleg Adrianóval és Busquets-cel rendben vagyunk. Ha lennének sérülések, ott lesz nekünk a téli átigazolási időszak.”
Milyen a csapat állapota?
„Ez az előszezon teljesen más volt a Barçánál megszokottakhoz képest is. Több utazás volt, mint lehetőség a rendes munkára. De soha nem szeretek kifogásokat keresni. Amikor azt mondták nekem, hogy legyek a Barcelona edzője, akkor tudtam, hogy milyen utazásai lesznek a csapatnak. Mindent tudtam. Ha aláírtam a szerződésemet, akkor azt azért tettem, mert elfogadtam a feltételeket. Amit tennünk kell: holnap játsszunk jól és nyerjünk.”
„A labdavesztést követő letámadást már láthattuk a Santos ellen is, szeretném, ha ezt folyamatosabban is fenn tudnánk tartani, legyen állandó, és így tudjunk távolabb játszani a saját tizenhatosunktól.”
Neymar
„Nagyon nehéz lenne elképzelni, hogy egy olyan kaliberű játékos, mint Neymar ne tudna adni plusz értékeket a Barçának. Nagyon jól megérti magát Leóval és a többiekkel. Csak arra kell figyelnünk, hogy ésszel helyezzük el a csapatban és a pályán. Kevesebb ideje volt a felkészülésre, mint a többieknek, még nálam is kevesebb ideje volt, ez leginkább talán az erőnléti felkészülésén látszik meg. Úgyhogy arra törekszünk, hogy lépésről lépésre illesszük be a csapatba, ne legyen rajta nyomás, sietség. Ő egy nagy játékos, és sokat fog adni a csapatnak.”
Alexis
„Én azt az Alexist képzelem el magam előtt, amelyik Bielsa válogatottjában játszott. Nagyon sokat várok tőle, egy fontos játékos, egy az egyben is kiváló. Bizalmat kell szavaznunk neki, hogy fontos játékosa legyen a csapatnak.”
Vágyak
„Ugyanolyan vágyaim vannak, mint bármilyen más edzőnek, aki volt már itt és lesz még itt. Játsszunk jól és nyerjünk. A Barcelonának olyan kerete van, ahol az edzőnek inkább az a szerepe, hogy a kudarcokért vállalja a felelősséget semmint hogy részt vegyen a sikerekben. Szeretnék egy újabb jó szezont futni a csapattal, ez a vágyam.”
Nyitány a Levante ellen
„A legnagyobb aggodalmam az, hogy játsszunk jól holnap és nyerjünk. Fontos, hogy legyünk magabiztosak, fontos az üzenet a Liga összes csapata számára. Alapvető nyerni, és megtartani azt a játékstílust, amilyen a Barçának volt, hogy megnyerje a meccseit.”
/eurobarca/
|
|